Már megint rég írtam, úgyhogy a szokásos módon összefoglalom az eseményeket:
- Tavasszal Linzben tartottam szédert, majd Pesten voltunk egy pár napot. A József Attila lakótelepen laktunk, gyerekkori élményeim előjöttek, hiszem ott nőttem fel.
- Betöltöttem az ötvenet :-)
- Magyarországról hoztunk magunknak COVID-ot, hála az Égnek Erzsinek és nekem is enyhe tüneteink voltak.
- Az iskolákban szinte minden a régi rend szerint megy, együtt játszhatnak a gyerekek.
- A tanév végén Eszter elvitt egy Toten Hosen koncertre. (Na jó, fordítva)
- Nonó szépen teljesített.
- 5 napot voltunk Noémival az Északi-Tengernél, nagyon jó volt, tiszta pihenés.
- A 3 hét alatt, amig Erzsi dolgozott, addig én dolgoztam a hatodikos hittankönyvön, az iskolában elintéztem egy és mást.
- Eszterrel folyamatos a kapcsolatunk, naponta beszélünk, hetente találkozunk. Úgy döntött, hogy szakképzésben folyatja tovább, most keresi a lehetőségeket.
- Holnap indulunk Magyarországra, de sajnos aug 3-án már jelenésem van itt.
- Kicsit sok a kérdőjel a következő tanévvel kapcsolatban (kiket tanítok, hány órában), de majd kialakul.
Frissítés - augusztus 7.
- nagyon jól sikerült a nyaralásunk
- a szabadságnak vége, én mér szerda óta dolgozom
- továbbra is 5 osztályt fogok tanítani
Frissítés 2 - október 9
- elindult a tanév, már az őszi szünetben vagyunk
- az iskolában sok a tennivaló
- Nagyünnepek megint Linzben
Frissítés 3: 2023 február 3 (a blogmotor sztrájkolt)
- húzós november és deceber
- újra Chanukka-ünnepség soksok vendéggel
- téli szünetben elutaztunk Mainzba és Wiesbadenbe
- Nono jövöre (reméljük) gimnáziumba megy